Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2014. november 13.

OUTFIT: Maltese print shirt


Hihetetlen, hogy pár napja még elég volt egy ilyen lengébb szettben sétálni a színes avarban, ma pedig már azon gondolkodom, hogy előveszem a melegebb sálakat, kesztyűket.


A szett főszereplője az állatmintás felső, ami első látásra szerelem lett a Sheinside oldalát böngészve, hiszen máltai kutyus is látható rajta. ♥ Egy sima fekete szoknyával párosítottam, ami még pár éves New Yorker-es szerzemény. Kiegészítőként a csoda fényes, lakk hatású oxford cipellőmet húztam fel hozzá, és a szürke batyumat. A cipőt Glamour-napokon sikerült elcsípnem, 4890.- Ft -20%-ért pedig szuper vételnek tartom. Legutóbb is láttam még belőle pár darabot a budaörsi Tesco-ban. ;)
A hajam... jelenleg az őszi avar összes színében pompázik, mivel tegnap túlestem az első melíros leszíváson. Drasztikus beavatkozás helyett inkább a lassúbb, ámde kíméletesebb tincses leszívás mellett döntöttünk, hiszen egy hennázott sötétvörös haj a kiindulópont, és nem szeretném, hogy a fele leégjen, letörjön. Inkább fokozatosan haladunk a cél felé, és remélem, karácsonyra már sikerül egy egységesebb hajszínt elérnünk. A célom idővel a saját hajszínem elérése (lenövesztése) ombrés szőke melírozással, ezért a már lenőtt részt nem is bántjuk, így viszont nagyjából négyféle színben pompázik a hajam. :O Megértéseteket köszönöm! :'D
Az indokaimra még nem tértem ki, de talán többeteket érdekel, miért is döntöttem úgy, hogy váltok a hennáról. Nagyjából két évig hennáztam a hajamat, majd ezt követte az öt hónapos lenövesztés, mielőtt tegnap elmerészkedtem a fodrászhoz. Mindig is szerettem vörös lenni, de egy idő után már egy kicsit sok(k)nak éreztem magamon ezt a színt, amihez az is nagyban hozzájárult, hogy erősen besötétedett a hajam a kezdetekhez képest, felvett egy számomra már természetellenes bordós színt, annak ellenére is, hogy idővel már csak a tövét festettem újra. Próbáltam vele megbarátkozni, mert ugye mindent a hajam egészsége érdekében, viszont itt is egy kicsit visszaütött nálam a dolog, mert az amúgy is vastag szálú (és rengeteg) hajamat a henna csak még inkább elnehezítette, és nehezebben kezelhetővé, formázhatóvá tette. Ráadásul mivel az arcbőröm amúgy is kipirosodásra hajlamos, gyönyörűen tudtam kinézni a vörös hajammal együtt. Mindezek vezettek a mostani döntésemhez, vagyis ahhoz, hogy szeretnék egy könnyebben kezelhető, világosabb hajszínt visszakapni. :)


Állatmintás felső - Sheinside (INNEN)
Szoknya - New Yorker (tavalyi)
Cipő - F&F
Táska - Mango (tavalyi)
Karóra - Marc Jacobs


Ti bevállalnátok egy ilyen cuki állatos felsőt? 

24 megjegyzés:

  1. Habár a pulcsi egyáltalán nem az én stílusom, imádom ezt az összeállítást :) Az óra olyan gyönyörű! A hajadra pedig nagyon kíváncsi leszek, milyen lesz a végeredmény. Nagyon jól állt ez a vörös :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök, köszönöm! Egyébként az ilyen mintás felsők nekem sem a stílusom, sokat is vacilláltam rajta, de végül a cuki máltai kutyusfejek meggyőztek rajta. *.* Húú, na arra én is :P, viccet félretéve nem bánom, hogy belevágtam, mert bármilyen is lesz elsőre, ez a sötétvörös már nagyon nem én voltam. ;)

      Törlés
  2. Ez a pulcsi fantasztikus, nagyon tetszik! :) Hogy befigyelnek a nyuszik rajta :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És a világító szemű cicák, és kutyusok is! :'DD

      Törlés
  3. Ez a cipő nagyon csinos. Kényelmes is? Az első képen különösen cuki vagy! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, köszönöm Edit! :) Az az igazság, hogy meglepően kényelmes, nekem az ilyen merevebb kialakítású cipőknél mindig a sarok a kényes pont, de ez még harisnyában sem törte fel a lábamat. Viszont 5-6 óra szaladgálás után azért a talpam már elkezdett fájni benne, de ez lassan már mindegyik cipőmnél így van, úgy látszik, öregszem... :$ ;DD

      Törlés
    2. A cipőknél a sarok nekem is kényes pont. Még egy régi cipő is képes feltörni, kidörzsölni, ha először veszem fel a szezonban. Ajánlom neked a Compeed tapaszt, nagyobb patikákban lehet kapni, és szuperjó. Elvileg a már kialakult vízhólyag ellen van, de megelőzésre is kiváló (van herepszre, tyúkszemre, mindenre, én még csak ezt a vízhólyagost próbáltam).

      Törlés
    3. Köszi a tippet! ;) Talpfájás ellen nincs valami jó ötleted? Próbálkoztam már talpbetétekkel, sarokemelővel, de eddig egyik sem volt az igazi. :/

      Törlés
    4. Attól függ, mitől fáj a talpad! Ha csak a rossz kiképzésű, kemény cipőktől, akkor vannak nagyon jó zselés talpbetétek (Scholl pl.), amik nekem javítanak a helyzeten. De persze 8-10 óra állás/sétálgatás után így is fáj, csak kevésbé!

      Törlés
    5. Én a cipőkre gyanakszom, ugyanis imádom a szinte sarok nélküli kis balerinákat, és különböző lapos talpú lábbeliket. :$ Próbáltam már zselés talpbetétet, de már nem tudom, hol vettem, körbenézek majd újra a Scholl kínálatában, köszi. :)

      Törlés
  4. Juuuj. szuper szett! Nagyon aranyos a felső, és jól néz ki a szoknyával!:) xx
    Bianka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Bianka, örülök, hogy tetszett! :*

      Törlés
  5. Szuper ez a szett. :) A pulcsi imádnivaló és mindegyik képen olyan sugárzóan kedves az arcod és a mosolyod.
    Nagyon tetszik a cipő és a harisnya is, szépen formázzák a lábadat és nagyon előnyösek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, de aranyos vagy, nagyon köszönöm, kicsit újra iskolásnak éreztem magam ebben a szettben. :D
      Köszi, egy sötét harisnya, egy rövidebb szoknyával csodákra képes, és nem gondoltam volna, hogy egy félcipő is lehet ennyire előnyös. ;))

      Törlés
  6. A felső nagyon tetszik, olyan cuki! (-: Viszont azt hiszem én nőiesebb lábbelit választottam volna hozzá. A hajadra én is kíváncsi leszek. A vörös szerintem jól állt, nekem nagyon tetszett, nekem bezzeg nem sikerül olyan színt elérni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aww, ugye? *.* Bevallom, ezzel a cipőválasztással rá akartam erősíteni az "iskolás" megjelenésre, de a magassarkúk amúgy is távol állnak tőlem. :P Ez annyira fura egyébként, mert Ti már ilyen vörös hajjal ismertetek meg itt a blogon, pedig előtte sokáig világos rézvörös, és szőke voltam. A hennával még nem próbálkoztál? :'D

      Törlés
  7. Nekem nagyon tetszik a pulcsi, annyira szeretem az állatkás holmikat! *-* Kitartást a hajszínváltáshoz, biztosan szép lesz a végeredmény, bár szerintem egyáltalán nem durva a mostani "sokszínűséged" sem :) Sajnos nekem egészségügyi okokból muszáj volt abbahagynom a hajfestést, ugyanis kb. tenyérnyi felületen ekcémám van a tarkómon, és szinte az egész a hajam alatt van, így kezelni is nagyon nehezen tudom. Mióta nem festetem a hajam, sokat javult a helyzet, de azért még most is eléggé szenvedek tőle. Tavaly december óta növesztem le a hajam (feketére van festve, de az eredeti hajszínem középbarna, szóval kicsit elüt a kettő), és hónapokig kontyot viseltem, most viszont odáig jutottam, hogy leengedve már kevésbé néz ki furán, mint feltűzve... Nemsoká pedig rövidebbre vágatom, és ha jól számolom, nyárra már csak a saját hajszínem lesz csak a fejemen :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a biztatást, és jól esett a megnyugtatás! :D Húú, akkor Neked sem lehetett könnyű az elmúlt egy év :O, én ilyenkor próbálom azzal nyugtatni magam, hogy szerencsére nem őszülök, így talán vállalható ez a lenövesztési procedúra. A Cytovital krémet nem próbáltad esetleg? Korábban írtam róla egy posztot, és habár nem kimondottan ilyen jellegű bőrproblémákra van, de én azóta mindenre azt kenem, és szuperjóó! ;)

      Törlés
  8. Jáj a vörös hajad. :( Persze tök megértem, hogy ráuntál, néha én is már baromira unom az enyémet (meg a kimosási procedúrát, ehh), de egyszerűen nem tudnék más színben létezni. Azért irigyellek rendesen, hogy a hennától kezelhetetlen vastagságú lett a hajad, nekem ez sajna alig-alig változott a kezdetekhez képest. Egyébként szerintem remekül fiatalít már ez a szín is (hát még a végső!), na nem mintha annyira szükséges lenne rá. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :'((( Ahh, a kimosást ne is említsd, aznap már nem lehetett nálunk fürdeni, mert kifogyott a bojlerből a meleg víz. :'DD
      Hehe, egyébként épp az jutott eszembe, amikor anno beszóltam Anyunak, hogy váltson a hasonló sötétvörös hajáról egy világosabb árnyalatra, mert öregíti. :P Egyébként Gergő is poénkodik, hogy majd újra 18-nak fogok kinézni, mint amikor még szőke hajjal megismert, mert akkor sem akarta elhinni a koromat. :XD
      Amúgy ettől függetlenül kíváncsian várom az újabb hennás tapasztalataidat, mert gyenge perceimben biztosan vissza fogom még sírni.

      Törlés
  9. Ó, istenem, bárcsak az lenne a gondom, hogy vastag szálú a hajam :-D Épp ma akadtam ki Anyumnak, hogy az enyémnek gyakorlatilag súlya sincs, annyira vékony szálú, és kizárólag akkor látszik normális hajnak, ha elszöszölök valamelyik kúpvasammal. Komolyan röhej, hogy mennyire puha és vékony a hajam, bár szerencsémre Tamás szépnek látja, és többen fogalmaztak már úgy, hogy olyan puha, mint a nyuszik bundája :-)

    Na, most, hogy elsírtam a bánatom, elmondom, hogy nagyon tetszik a szetted, és azt is, hogy jó lenne végre újra találkozni, úgyhogy ha tudsz, tarts velünk a 29-ei találkozónkon :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A puhasággal egyébként nekem sem volt gondom (habár azért nem olyan, mint Audrey bundája :D), de, ha már göndörítésre adtam a fejem, egy tubus hajlakk is kevés lett volna ahhoz, hogy legalább pár órára, de fixáljam a frizurám. :P A fodrász jót röhögött, hogy a leszívástól kimondottan könnyebben kezelhetőnek érzi a hajamat. :D

      Köszönöm az invitálást, és látok rá esélyt, hogy el tudjak menni, viszont biztosat csak a jövő héten fogok tudni, mert jövő hétvégén tartjuk Gergő anyukájának a szülinapját is. ;)

      Törlés